Szülésről – otthonszülésről

 

A modern kori otthonszülés szerte a világban időről-időre a közbeszéd tárgyát képezi. Azokban az országokban, ahol még nem elfogadott az otthonszülés, és a jogszabályok, valamint a szülész-nőgyógyász szakma nem ismeri el létjogosultságát, általában heves viták, a média élénk érdeklődése és nagy vihart kavaró hatósági eljárások övezik. Kiváltképp, ha tragédia történik. Érthető, hogy a témával kapcsolatban mindenkiben a biztonság kérdése merül fel elsőként. Az otthonszülést választó családokkal szemben felhozott leggyakoribb ellenérv, hogy saját kényelmük, mániájuk érdekében a gyermekük életét veszélyeztetik. De vajon helyes-e ez az érvelés? Tényleg szemben áll-e az anya önrendelkezési joga a baba biztonsághoz való jogával?

 

1. Kutatások

Mindenekelőtt fontos, hogy a kérdést a tudományos tények ismeretében tárgyaljuk. Az Egyesült Államokban, Kanadában, Nyugat-Európában, Ausztráliában, Új-Zélandon és még számos helyen a világban független kutatók már több évtizede vizsgálják az otthonszülés biztonságosságának kérdését. Az egyik legátfogóbb kutatást Kenneth C. Johnson és Betty-Anne Daviss készítette 2000-ben az Egyesült Államokban. Több mint 5400 lezajlott tervezett otthonszülés eredményeit hasonlították össze kórházi szülésekével. Eredményeik, az alacsony rizikójú kórházi szülés adataival összehasonlítva a következőkben összegezhetők: a beavatkozások tekintetében az otthonszülés eredményei sokkal jobbak voltak, a halálozási mutatók közel azonosak az alacsony rizikójú kórházi szülésekével. A témában végzett összehasonlító kutatások eredményei mind hasonló következtetésre jutottak.

A magyar szülészeti ellátás nem alkalmazkodik a nemzetközi ajánlásokhoz. Jellemző adat, hogy a WHO ajánlások által megfogalmazott anya- és bababarát szempontokat a közel 100 magyar szülészetből mindössze hétnek sikerült megszereznie. A WHO ajánlás szerint az anyai testhelyzet szülés közbeni korlátozása, mind a gátmetszés rutinszerű alkalmazása káros, megszüntetendő szülészeti eljárások, ezt az utóbbi években számos kutatás igazolta.

Az Egészségbiztosítási Felügyelet kórházaknak kiküldött kérdőívében szereplő válaszokból kiderül, hogy arra a kérdésre, amit már Európa legtöbb országában fel sem tennének, mert a választ evidensnek tartják, hogy tudniillik „megválaszthatja-e az anya a szülési pozíciót?”, a 63 válaszadóból 17 le sem tagadja, hogy nem. 2007-ben az egészségügyi miniszter felháborodásának adott hangot, amikor megtudta, hogy a felmérések szerint a magyar nők „nem szeretnek” hétvégén és ünnepnapokon szülni. Valószínűleg ő is összefüggésbe hozta a magas szülésindítások arányát az orvosok ügyeleti és munkaidejével. Egy 2004-es felmérés szerint a megelőző évben nem volt beavatkozás-mentes szülés Magyarországon. Ugyan az idézett felmérés anyagi korlátok miatt nem reprezentatív, de mindenképpen felveti a kérdést, hogy mi a helyzet jelenleg a magyar szülészeteken.

2. Külföld

A témában érintett nemzetközi szervezetek ajánlásait az egyes országok szakmai gyakorlata különbözőképp veszi figyelembe. Svédországban a nők 80-90 %-a sem a várandósság, sem a szülés, sem pedig a gyermekágyi időszak alatt nem találkozik szülészorvossal, mindenben a bába/szülésznő segít az anyáknak. Dániában, Norvégiában, Hollandiában is hasonló a helyzet. Angliában, Svájcban és Németországban az egymással párhuzamosan működő modellek a jellemzőek, a nők választhatnak az orvos által levezetett kórházi szülés és a bába által kísért kórházi, vagy otthonszülés között. Mindenképpen elmondható, hogy a nyugat-európai országok többségében a hangsúly erősen átkerült a bábák oldalára, a számuk megnőtt, míg a szülészorvosok száma drasztikusan csökkent. (Angliában kb. 1000 szülész orvos és 30.000 bába van) A fejlődés irányát úgy fogalmazták meg, hogy a szakmai képzettséghez társították a feladatköröket, kompetenciákat. Az Európai Unió ide vonatkozó direktíváinak megfelelően a természetes szülés folyamatának kísérésére, és a komplikációk felismerésére képzett bábák feladata a terhesgondozás, szüléskísérés és a gyermekágyi gondozás, míg a magas szinten felkészített szakorvosok az esetleg fellépő komplikációkat hárítják el és elvégzik a műszeres tudást, műtéti hátteret igénylő beavatkozásokat. Ennek eredményeként csökkent a beavatkozások aránya, ritkább lett a sérülések és szövődmények előfordulása.

3. Félreértések

A bábák, akikkel nem is olyan régen még anyáink, nagymamáink döntő többsége szült, hagyományok alapján adták át a tudást egymásnak. Mivel módszereik tudományos bizonyítására nem voltak eszközeik, pusztán azokra a generációkon keresztül tapasztalt jelenségekre építhettek, amelyeket úgy szereztek, hogy a szülést, mint egy természetes folyamatot közelítették meg. A tizenkilencedik század végétől és a huszadik század elejétől a technikai fejlődés felgyorsulásával párhuzamosan az orvostudomány más területeihez hasonlóan a szülészetben is dinamikus változások indultak el. A császármetszés megjelenése és fejlődése mérföldkő volt a szülészet szempontjából. Miközben maga a műtét egyre biztonságosabb lett, azt tapasztalták, hogy olyan helyzetekben is képesek megmenteni a babát, amikor korábban biztosan meghalt volna. Párhuzamosan egy sor társadalmi tényező változása, mint az egészségesebb táplálkozás, a jobb lakáskörülmények és a születés-szabályozáshoz való jog, amely csökkentette a nem kívánt szülések számát, illetve olyan egyszerű orvosi eljárások, mint például az antibiotikumok használata, erősen befolyásolták a szülés körüli halálozási mutatókat is. Így az a hamis kép alakult ki, hogy a szülés kórházba költözése és a bábák szerepének visszaszorulása az orvosok javára okozta a halálozási mutatók drasztikus javulását.

A huszadik századdal eljött a tudományos bizonyítékon alapuló orvoslás kora, amelyben minden eljárást illik kutatási eredményekkel igazolni. Viszont csak a század vége felé kezdték felfedezni és bizonyítani a szülés fiziológiáját. (lásd melléklet). Ezért a kórházakban végzett felméréseknél sokáig nem tudták megkülönböztetni a fellépő jelenségek közül azokat, amelyek az addigra rutinszerűvé vált beavatkozások hatására jöttek létre, azoktól, amelyek a szülés természetes folyamatához tartoznak. Az így kialakult protokollok végképp rögzítettek olyan eljárásokat, amelyek megzavarták a szülés természetes folyamatát. Továbbá rögzítettek olyan rizikófaktorokat, amelyek valójában nem azok, ha a szüléskísérő betartja a fiziológiás ismeretekből adódó szabályokat.

4. Modern bábák

A bábák tevékenysége a század második felére visszaszorult, a fejlett világ országaiban a nők túlnyomó többsége kórházban szül. Ma már tudható, hogy a kutatók által felfedezett fiziológiás folyamathoz sokkal közelebb áll a szülés bábai megközelítése, mint a huszadik században kialakult medikalizált, beavatkozó orvosi modell. A bábaság eltűnésével a módszerük hasznos elemei is eltűntek, nem épültek be a modern orvosi szemléletű szülészetbe. A modern bábaság ma már nem azt jelenti, mint régen. Ma a bábák is használják a tudományos kutatások adta lehetőségeket módszereik kidolgozásában, fejlesztésében. Egészségügyi képzésekben vesznek részt, gyakorolják az életmentő eljárásokat, tudásuk fontos része, hogy felismerjék azt a pontot, amikor a szülés menete indokolttá teszi, hogy specialistát vonjanak be egy esetleges baj elhárítására. Ha otthonszülésnél segédkeznek, akkor gyakorlatot szereznek abban, hogy a veszélyt jelentő jeleket időben észleljék, hogy intézkedjenek a kórházba szállításról. Felszerelésük tartalmaz olyan eszközöket, amelyekkel képesek egy hirtelen fellépő krízist elhárítani. A szülészeti ellátás bábai modelljének a létjogosultságát igazolják azok a statisztikák, amelyek nyomán már számos országban a szülések döntő többségében kórházakban is újra bábák vannak jelen az orvosok helyett. Ennek következtében csökkent a beavatkozások, sérülések és szövődmények száma, miközben a szülés biztonsága is tovább növekedett.